Nagy Orsolya

Jógaoktató | Nagy Orsi |Dharma Jóga Stúdió

Nagy Orsolya

“Aki kifelé tekint, álmodik, aki befelé, az ébred.” Carl Gustav Jung

Mióta el kezdtem dolgozni, szinte mindig irodai munkát végeztem többnyire multinacionális nagy vállalatoknál. 1999-től folyamatosan pénzügyi területen tevékenykedtem, először pénzügyi asszisztensként, majd követeléskezeléssel kezdtem foglalkozni. 2004-ben közgazdászként végeztem a Szolnoki Főiskola Külgazdasági szakán.

A jógával 2008-ban találkoztam először, amikor a pilates oktatómmal rendszeresen elkezdtünk járni kontakt –páros – jógára. Majd az ő unszolására a későbbiekben ellátogattam rendszeresen ashtanga órára is, s azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, ez gyökeresen megváltoztatta az életem. Előtte ülő munkát végzőként gyakran fájt a derekam, a hátam, és a munkahelyen begyűjtött stressz levezetése pedig nem kis kihívást jelentett. Ezek –az előbbiekben felsorolt – „kor- és kórtünetek” teljesen eltűntek rövid idő alatt, s helyüket átvette a kiegyensúlyozottság, nyugodtság, a pozitív életszemlélet, és persze nem utolsó sorban fizikai szinten egy egészségesebb és fittebb test. Azóta rendíthetetlenül jógázom, bár az intenzitás valamelyest csökkent a várandósságom alatt, majd a kislányom születését követő 1,5 évben. Amikor 2014. novemberben ismét a matrac elején álltam s újból részese lehettem egy dinamikus jóga órának azt éreztem, hogy friss levegőhöz jutottam! 2015 januárjában ezért is kezdtem el egy nemzetközileg is elismert  Hatha jóga oktatói képzést, melyet 2015 áprilisában sikeresen teljesítettem. 2016. februárjában sikeres Ashtanga jóga oktatói vizsgát tettem. Elkötelezettségem a jóga iránt töretlen, azóta is rendszeresen képzem magam. 2017. februárjában emelt szintű vizsgát tettem az ősi, védikus jógafilozófiából is.

 

Számomra a jóga nem testedzés, hanem egy lehetőség, hogy a rohanó mindennapokban egy kicsit megálljak és csak magammal és a lelkemmel is törődjek, tudva azt, hogy ez nem önzés, hiszen ezáltal a szeretteimnek is többet adhatok.

Szeretném ez a sok pozitív hatást neked is átadni.