Kraszna Péter Miklós Aszanga

Kraszna Péter Miklós Aszanga | Dharmajoga

Kraszna Péter Miklós Aszanga

Már fiatalon, szinte gyerekként ismerkedtem meg a kineziológiával és elvégeztem a Brain Gym I., II. („Agytorna” 1997.) és a Touch for Health I.-III. („Érintés az egészségért” 1998.) képzéseket.

Ezt követően a húszas éveim közepén fordultam a keleti tanok irányába és elkezdtem ismerkedni a kínai filozófia (pl. Ji Csing) és mozgáskultúrák iránt (Csüng Juan Csikung, Magyar Kung Fu Akadémia: taj csí és kung fu szak 2007-2008.).

Ezután úgy éreztem, hogy szeretnék elmélyülni a keleti filozófiákban és vallásokban egyaránt, így jelentkeztem a Tan Kapuja Buddhista Főiskolára (2008-2011.), ahol megismerkedhettem Buddha tanaival, a tibeti nyelvvel és rájöttem, hogy mennyire fontos a keleti (pl. hindu) és nyugati (pl. zsidó, keresztény, iszlám) filozófiákat és vallásokat egyaránt ismerni.

Habár a főiskolát nem fejeztem be, „menedéket vettem” A Tan Kapuja Buddhista Egyháznál (2009., 2011.), mely révén a tiszteletbeli Aszanga „buddhista” nevet kaptam.

Itt kerültem kapcsolatba a jógával, mely olyan hatással volt rám, hogy innentől kezdve csak ezzel foglalkoztam. Ennek következtében részt vettem a harmadik Iyengar jóga tanárképző kurzuson (2011-2014.), ahol megismerkedhettem az ászanák (testtartások) és a pránájáma (légző gyakorlatok) alapjaival.

Valamint ezzel párhuzamosan elvégeztem a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola vaisnava jóga és teológia szakát (2011-2014.), mely által mélyebben beleláthattam India kultúrájába és filozófiájába.

Egy szerencsés találkozás révén megismerhettem a Védánta-szútrát, mely India egyik klasszikus alap műve, az Upanisadokkal együtt. Ennek következtében végeztem el a Nárada Akadémia Jógapszichoterápia és életmód tanácsadó képzését (2014-2015.), ahol megérthettem, hogy célszerű ismerni a nyugati orvoslás és pszichológia alapjait.

Ezt követően megkaptam a Magyar Jógaoktatók Szövetségének Egyesületétől a Minősített Jógaoktató Védjegyet (2015.) az Iyengar jóga oktatói oklevélnek köszönhetően.

Egy csodával határos adomány révén részt vettem a Nárada Akadémia Bráhmana (indiai „tanító”) és Hatha jóga oktatói képzésében (2015-2016), ahol elsősorban az egyéni fejlesztés és tanítás lehetőségeivel ismerkedtem meg.

Tudásom és tapasztalataim összegzéseként hoztam létre az Aszanga School-t (2017.), mely páratlan lehetőséget kínál az önismeretre, személyiség fejlődésre az ősi védikus (tudás alapú) indiai kultúra alapján, melynek bizonyos részeit már a nyugati tudományok is kezdik felfedezni, alátámasztva ezen tanítások örök érvényűségét az emberiség számára.